Köszöntjük Önt a Budapesti Közlekedési Szövetség honlapján!
A BKSZ-t 2005-ben hozta létre a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, Budapest Főváros Önkormányzata és a Pest Megyei Önkormányzat a fővárosban és
régiójában az eljutási lehetőségek és utazási körülmények javítása, valamint a környezetbarát közösségi közlekedés erősítésével a motorizáció káros hatásainak
visszaszorítása érdekében. Célunk, hogy a BKSZ területén igénybe vehető helyi és regionális közösségi közlekedési szolgáltatások
- az ellátásért felelős hatóság és a szolgáltató társaság kilététől függetlenül
- az utasok számára egységes kínálatot alkossanak mind hálózati, mind tarifális szempontból.
Az egységes közösségi közlekedési kínálat első kézzelfogható eleme a 2005 szeptemberétől bevezetett Budapesti Egyesített Bérlet (BEB) volt,
amely a főváros közigazgatási határán belül a BKV járatokon kívül, a MÁV és a Volánbusz járatain is utazásra jogosított. A tarifaközösség (a BKV, MÁV-START és VOLÁNBUSZ
egységes díjszabása) kiterjesztésének újabb állomása a 2009-től bevezetett Budapest-bérlet, amellyel megszűnt az eddigi önálló BKV bérlet és a BEB.
A korábbi BEB, illetve a jelenlegi Budapest-bérlet a fővároson belül utazók számára - a MÁV-START elővárosi vonatok és a Volán elővárosi autóbuszok
használata révén - időnyereséget jelent, a városba rendszeresen beutazók számára pedig - a csatlakozó, illetve kiegészítő helyközi jegy és bérlet kedvezőbb ára folytán -
megtakarítást eredményez.
Folyamatosan dolgozunk a BKSZ területén működő közösségi közlekedési szolgáltatások közötti összhang megteremtésén, illetve növelésén mind a menetrendek, mind a viteldíjak területén a vonzóbb és hatékonyabb hálózat kialakítása érdekében.
A BKSZ vezetésével, a MÁV Zrt. és 13 települési önkormányzat részvételével létrejött konzorcium Európai Uniós társfinanszírozással a közelmúltban 13 főváros környéki településen valósított meg P+R ill. fedett B+R parkolókat.
2008. május 5-én a BKSZ NKft. a NIF Zrt-vel közösen pályázatot nyújtott be az EU Közép magyarországi Operatív Program keretében Budakeszi területén belül a Temető utca és Szanatórium utca közötti szakaszon Budapest irányában új, középen vezetett autóbuszsáv létesítésére